2016. május 25., szerda

Segítő kezek összefogása

Segítő kezek összefogása

A Láthatóan Evangélikusok Szatmárban (LESZ) projekt keretében elindult a Segítő kezek  program. 

A Mosoly napon együttműködési megállapodás született két kárpátaljai, két  szatmári gyülekezet között valamint a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium között. Az együttműködő felek vállalják, hogy a Szatmár-.Bereg és Kárpátaljai családok számára egy segítő hálózat keretében rendszeresen támogatják a régióban élősegítségre szoruló embereket vallási hovatartozás nélkül. Különböző programokkal és önkéntes projektekkel segítenek az özvegyeken, árvákon, nehéz sorsú családokon.

 

Illyés Sándor Szatmárnémeti evangélikus lelkész


A Segítő kezek programja segítségével a már meglévő keresztyén közösségeket segítik és új közösségeket hoznak létre.

Tar Jánosné igazgató

A programba bekapcsolódott a Diakóniai Intézet is Buda Annamária vezetésével.


Sipos József Tiszaújlaki és Tiszakeresztúri ref.lelkész (középen)

 Szeretnénk, ha minél több evangélikus oktatási intézményben tanuló osztályközösség patrónusa lenne egy egy rászoruló gyermeknek, családnak.

A LESZ projekt a MEE Északi Egyházkerület támogatásával jött létre.

Nincsenek megjegyzések: