2016. május 25., szerda

Mosolyogtunk az Istennel

Mosolyogtunk az Istennel


Jó kedve volt a kölcsei evangélikusoknak pünkösd második napján. Mosoly napot szervezett a gyülekezet a falu és a régió lakosai felé. A mosoly nap a LESZ  (Láthatóan Evangélikusok Szatmárban) projekt keretében valósult meg, melyet a MEE. Északi egyházkerülete és a Missziói központ támogatott. 


A mosoly napra Szatmárnémeti Evangélikus Egyházközségből  - gyülekezet Testvérgyülekezetéből - 17-en jöttek Illyés Sándor  lelkész vezetésével. Szeverényi János a Missziói központ lelkésze tartotta a nyitó istentisztelet igehirdetését.   

Szeverényi János missziói lelkész 
 
A Mosoly napon előadások hangoztak el. Az első előadást Jancsovicsné Szebeni Viola gyermekpszichológus tartotta az Elkerülhetetlen családi krízisek címmel. Közös ebéd után Szeverényi János a krízisbe jutott egyházról és szolgálatáról tartott színvonalas előadást.

Jancsovicsné Szebeni Viola gyermekpszichológus

A Mosoly napon ifjúsági ének éneklésével a gyülekezet együtt dicsőítette az Isten. Délután a fehérgyarmati Erkel Ferenc városi vegyes kar pünkösdi koncertet adott több mint 200 fő előtt. Az énekkar a záró ökumenikus istentiszteleten is szolgált.
 
Erkel Ferenc fehérgyarmati városi vegyes kar

A délutáni program keretében a  Kárpátaljáról érkezett Trinitasz ifjúsági dicsőítő zenekar és a kölcsei óvodások szolgáltak.

óvodások pünkösdi királyválasztása 
 





Trinitasz dicsőítő ifjúsági zenekar Kárpátaljáról
 
Mosoly napon az Isten is a kölcseiekre mosolygott. Jó volt megéreznünk, hogy mindannyian Isten gyermeki vagyunk. Kárpátaljáról (Tiszaújlak - Sípos József ref. lelkész), Nyíregyházáról, Mátészalkáról, Fehérgyarmatról  érkezett vendégeink otthonra találtak a kölcsei Művelődési központban. A szatmári emberek vendégszeretete és hite igazi közösséget teremtett. Mosoly napon az evangélikus gyülekezet megmutatta Krisztustól kapott kincseit, talentumait. Láthatóan evangélikusok voltunk. TA.


Nincsenek megjegyzések: