2016. január 21., csütörtök

Projekt előzményének és hátterének bemutatása

A projekt előzményeinek, hátterének bemutatása
Határ menti ifjúsági közösségek megerősítése

 

Családi nap

A programban két kiemelt rendezvény és három konferencia és verseny lesz. A családi napnak kiemelt rendezvényének előzménye az a 2015-ben megtartott „Reformáció 500 éve- megújuló közösségek” IFJ-Gy-14-E-19210 pályázat, melynek keretében 80 fiatal együtt volt éneklésben, játékban, sportolásban. Ezeket a fiatalokra építve szeretnénk bekapcsolni a kárpátaljai (Tiszaújlak és környéke) és a partiumi (Szatmárnémeti-Nagykároly) fiatalokat. Az olcsvai ifjúsági tábort 35-40 fővel két éve szervezzük a nyíregyházi ifjúsággal. Az idén kiemelt programként nemzetközi tábort szeretnénk tartani a korábbi rendezvényeken részt vett fiatalokra alapozva. Célunk, hogy a már meglévő közösségeket fenntartsuk és megerősítsük három szinten: Kölcse és környéke; Nyíregyháza és tanyavilága, bokrai; Tiszaújlaki – Kárpátaljai református fiatalok szervezetében résztvevő fiatalok. Új fiatal közösségeket hozzunk létre és támogassunk: szatmárnémeti és nagykárolyi evangélikus fiatalok közössége. 


 Olcsvai nemzetközi ifjúsági konferencia

Az olcsvai nemzetközi kiemelt projekt célja, hogy elősegítsük a fiatalok társadalmi részvételét és erősítsük az össznemzetben való gondolkodásukat, a haza, lakóhely szeretetüket. Szeretnénk, ha a fiatalok a nyári szünetben a szabadidejüket hasznosan töltenék el. Az általános iskolás és középiskolás fiatalokat célozzuk meg, akik még gondolkodásukban formálhatók, taníthatók. Szatmárban, Kárpátalján és partiumban az ifjúságot az egyházakon keresztül lehet elérni és mozgósítani, működő ifjúsági civil szervezetek alig vannak. A fiatalok szórvány közösségekben élnek, ezért fontos számukra az évenként megrendezésre kerülő családi napok, táborok, ahol találkozhatnak egymással. A „Határmenti ifjúsági közösségek megerősítése” c. pályázat elsőként tesz kísérletet, hogy három nemzet fiataljait, magyarokat, a határmentén élőket közösségbe vonja. Ez a határokon átnyúló közösség hiányzik a fiatalok és felnőttek között a felméréseink szerint.



 Útmutató verseny - Bibliaolvasás
A két kiemelt programsorozathoz három egy napos konferencia, verseny kapcsolódik, melynek céljai: Általános műveltség – Bibliaismeret növelése; hasznos szabad idő hasznos eltöltése. Felméréseink szerint a fialok és felnőttek is alig ismerik a keresztény kultúra alapjait, egyháztörténetet és Bibliát. A fiatal egyházi közösségek megújulásának fontos indikátora a rendszeres Biblia olvasása. Ezért minden családnak és fiatalnak a pályázat keretében Bibliát és „olvasói segédletet „ - Útmutatót adunk a kezükbe. A „Reformáció 500 éve” sorozatnak 2016 éves programja a közösségek körében a Biblia olvasásának rendszerességre való inditatása, nevelése a családok és fiatalok körében. Így Együtt készülünk a Reformáció 500 éves megünneplésére (2017 éve). A fiatalok környezetükbe és társadalmukba való beilleszkedésükhöz fontos alapot ad a keresztény kultúra és etika megismerése.


A programsorozattokkal szeretnénk elérni: határ menti ifjúsági közösségek felvegyék a kapcsolatot egymással; megismerjék személyesen egymást és így rövid hosszú távú kapcsolatok épüljenek ki; a hazaszeretet, az egy nemzethez való tartozás tudata, a lakóhely szeretet megerősödjön a résztvevőkben; nyitottság alakuljon ki a fiatalokban a más országokban, más kultúrával rendelkezők felé; az olvasás szeretetére próbáljuk rávezetni a mai „Y” generációt; új ismereteket szeretnénk adni a család fogalmának megerősítésével; a családhoz, közösséghez való tartozás fontosságát hangsúlyozva a gyökerekhez való ragaszkodást szeretnénk elérni; a média magányából a közösségi életbe vezetjük be a fiatalokat közösségi élmények, események generálásával.


Az ifjúság életre és közösségre való nevelése pozitívan hat vissza arra a szervezetre (egyházra), ahol a fiatalokkal foglalkoznak. Az öreg közösségeket a falvakban és a városokban fiatal közösségek kell, hogy felváltsák. A megújulása szervezeteinknek csak ezen az úton történhet. Az öregedő közösségeink / szervezetink/ egyházaink fenntarhatóságát, szakmai színvonalának emelkedését a fiataloknál elkezdett minőségi munka fogja meghatározni.

Nincsenek megjegyzések: