2016. január 21., csütörtök

Bemutatkozás

Határ menti ifjúsági közösségek megerősítése

 


Bemutatkozás

A Kölcsei Evangélikus Egyházközség aktív , közösségépítő munkát az ifjúság körében a Szatmári régióban. A környező települések fiataljainak nyári táborokat, napközis táborokat szervez évenkénti rendszerességgel. Az egyházközség hétvégenként közösségi alkalmakat, kirándulásokat, versenyeket szervez a helyi közösség fiataljai számára. Megyei és országos versenyeken vesznek részt a fiatalok a hitoktatás területén. A pályázó vezető lelkész haladó önkéntes projektmenedzseri és gyermek dráma játék képesítéssel rendelkezik, nyilvántartott ifjúsági szakértő. 2015-ben a szatmári fiatalokat összefogó ifjúsági vetélkedősorozatot tartott az egyházközség sportprogramokkal összekötve.

A pályázatban résztvevő Tiszaújlaki református és a Szatmárnémeti és Nagykárolyi evangélikus közösségek vezetőivel és fiataljaival valamint a Kárpátaljai Református Ifjúsági szervezet elnökével felvettük a kapcsolatot. A két éve tartó kapcsolatunk során az ifjúsági munkában mindketten aktívan részt vettünk. Ez a projekt az első közös határ menti együttműködésünk. A szatmárnémeti- Nagykárolyai gyülekezet tagjai és fiataljai 2014-ban voltak Kölcsén és találkoztak a kölcsei gyülekezettel és a fiatalokkal. Több évtizedes, határon átnyúló testvérgyülekezeti kapcsolata van a szatmári és partiumi gyülekezetnek. 2014-2015-ben Kölcsén ifjúsági programokat valósítottunk meg: Közösség építő projektek - bicikli pálya építése, Olcsvai ifjúsági tábor (egy hetes); megyei ifjúsági napon való részvétel Nyíregyházán; egy napos közösségépítő gyalog és kenu - bicikli túrák szervezése.

Nincsenek megjegyzések: